Kína Top 3 látnivalóját nehéz összeszedni. Ez az ország bővelkedik érdekességekben és kihagyhatatlan helyszínekben, azonban az itt felsorolt három látványosságot semmiféleképpen nem szabad kihagyni. Ahhoz, hogy meg tudd tervezni a programjaidat, megmutatjuk, hova érdemes ellátogatnod, ha Kína a következő úti célod.

Kína Top 3 látnivalója – a Jangce-folyó

Kína Top 3 látnivalóját a Jangce-folyóval kezdjük, amely az ország egyik különlegessége. Ázsia leghosszabb folyója Tibetben, a Himalája hegycsúcsai között ered és egészen a Kelet-kínai tengerig folyik. Az utóbbi években sajnos már közel sem rendelkezik olyan vízhozammal, mint az elmúlt évtizedekben, azonban a Három-szurdok még mindig rendkívül egyedi természeti jelenségnek számít a világon. Itt több száz méter magas, függőleges sziklaszirtek között, keskeny folyómederben „csörgedezik” ez a páratlan folyó, ami mindenki számára felejthetetlen látvány lesz. Érdemes mindenképp meglátogatni, hiszen, ha így folytatódik a bolygó felmelegedése, akkor nem biztos, hogy sokáig Kína Top 3 látnivalója között tarthatjuk számon.

Kína Top 3 látnivalója – a Tiltott város Pekingben

Kína Top 3 látnivalója közül nem maradhat ki a pekingi Tiltott Város. 1421. február 2-án avatták fel a világ legnagyobb, ma is létező palotaegyüttesét, 500 éven keresztül 24 császárnak és a családjának adott lakhelyet. Összesen 72 hektáron terül el ez a gyönyörű építmény, amelyet 14 éven keresztül formáztak a mostanában is ismert verzióra. Egymillió munkás, több százezer kézműves faragta és mozgatta a hatalmas köveket, amiket ide szállítottak. 90 palota és 980 épületből áll egy a fenséges építmény, melyből 3 az építést követő kilencedik hónapban leégett. Ezeknek az újjáépítése 23 évet vett igénybe, ami majdnem 10 évvel több, mint az eredeti verzióra szánt idő. A városban több ezer macska él, valamint helyi leltár szerint az itt tárolt műtárgyak száma meghaladja az 1,17 milliót. A Tiltott Város 1987 óta az UNESCO világörökségi helyszíne.

Kína jelképei, a pandák

Igen, számtalan egyedi látnivaló található még Kínában, mint a Nagy Fal, az Agyag hadsereg, vagy éppen Kuljin különleges vidéke, azonban Szecsuan fővárosában található egy olyan hely, amelyhez hasonló nincs a Földön. Nem az operáról, vagy a hatalmas Buddha szoborról beszélünk, hanem a Panda Parkról, ahol Kína egyik jelképét, a cuki panda mackókat nézheted meg. Itt őrizik, nevelik, és próbálják meg visszaszoktatni a vadonba a fekete-fehér medvéket, akik megjelenésükkel és játékosságukkal mindenkit levesznek majd a lábáról. Ha elkötelezett állatvédő vagy, akkor bizony mindenképp itt a helyed!

Kínában mesés látnivalók várnak, így érdemes egyszer ellátogatnod ide. Keresd a Dreams2Go! csapatát, akik készséggel segítenek neked megszervezni az utazásod.