Egy nyaralás a világ másik végén kimerítő lehet, így összegyűjtöttünk pár tippet, amelyeket egy dominikai utazás keretein belül hasznosíthatsz. Az örök nyár hazájában érdemes odafigyelni egy-két olyan dologra, amivel emlékezetessé és felejthetetlenné teheted a kikapcsolódásod. Dominika a Karib-térség egyik éke, hiba lenne kihagyni a felfedezését!

Dominikai utazásra érdemes pulóvert csomagolnod

Dominikai utazásod során nem is gondolnád, de szükséged lesz pulóverre. Egész évben 30-35 fok körül alakul a hőmérséklet, azonban éjszaka általában 18-20 fokra hűl a levegő, így nem árt, ha egy vékony pulóvert is becsomagolsz. Emellett, ha szeretnéd meglátogatni a Dominikán található hegyeket, akkor szintén elkél majd a meleg ruha. Ha a hotelen kívül is tervezel éjszakai programot, szintén érdemes egy vékonyabb hosszú ujjú felsőt magaddal vinned, ugyanis vannak olyan helyek, ahol megkövetelik a karokat fedő ruházatot.

Hivatalos pénzváltónál válts helyi pénzt

Szomorú, de Magyarországon nem tudsz dominikai pesót váltani, valamint haza sem tudsz hozni belőle, ugyanis ezt tiltja egy helyi törvény. Legegyszerűbben úgy tudsz készpénzhez jutni, ha amerikai dollárt viszel a dominikai utazásodra, és azt váltod át a szigeten. Arra ügyelj, hogy bankban, a hotelben, vagy hivatalos pénzváltónál tedd ezt, bármilyen kedvesek a helyiek. Visszautazás előtt pedig ugyanúgy váltsd vissza a megmaradt dominikai pesódat.

Tilos az ívóvíz fogyasztása

Sajnos Dominika is azon országok közé tartozik, ahol nem fogyasztható az ivóvíz. Az ötcsillagos hotelek all inclusive ellátás keretében folyamatosan gondoskodnak a hidratáltságodról, így emiatt nem kell aggódnod, csak az arc – és fogmosás lesz egy pár napig furcsa. A helyi gyümölcslevek és alkoholos italokat bátran kóstold meg, azoktól nem lesz semmi bajod, azonban az ívóvizet messziről kerüld el dominikai utazásod során.

Mérsékelt kókuszfogyasztás ajánlunk

Dominikán számtalan kókuszpálmával találkozhatsz, amelyek a fehér homokos tengerpart látképét egészítik ki. A hotelekben és az éttermekben előszeretettel használják fűszerezésre, díszítésre, kínálják italként is, azonban a sok kókusz könnyen megülheti a gyomrodat, ami nem lenne előnyödre a dominikai utazás során. Kipróbálhatod a kókuszdióban felszolgált finomságokat, azonban tarts mértéket!

 

Naptej és szúnyogirtó kötelező

A 30-35 fokos hőség mellé kellemes szél társul a nap folyamán, így nem érzed majd olyan fullasztónak a hőséget, azonban a naptej és a kalap használata kötelező dominikai utazásod során. Emellett érdemes még a bőröndbe csomagolni egy szúnyogirtó krémet is, ugyanis esténként a tengerparton előjönnek ezek a rovarok és könnyen elronthatják a nyaralásodat. Akkor sem kell aggódnod, ha véletlenül otthon felejtenéd, a nagyobb gyógyszertárakban, bevásárlóközpontokban bármikor beszerezhetsz egy tubussal.

Ha a fenti tippeket megfogadod, egészen biztosan felejthetetlenre sikerül majd a dominikai utazásod. Válaszd ki a számodra szimpatikus desztinációt, keresd fel a TravelGOO munkatársait, és irány Dominika!