Egzotikus: Távoli, más hangulatot sugárzó, ritka, szokatlan. Mégis, ha ezt a szót halljuk, azonnal valami forró égövi táj, nyaralás, esemény jut az eszünkbe.
Lehet egy hideg égövi kirándulás egzotikus? Hát hogy a csudába ne lehetne!
Németh Edina beszámolója Finnországból
Azt mondják, aki nyáron született, az csak a meleget szereti, aki meg télen, az csak (?) a hideget? Vitatkoznék ezzel a teóriával, mert december 30.-i születéssel azt mondhatom, ennél télebben születni már szinte lehetetlen, de azért a trópusi egzotikumot is kedvelem. Az igaz, hogy a férjem, aki augusztusi, váltig állította, hogy „csak a meleg”, „a nyaralás csak melegben”, „nem szeretem én a hideget”. Aztán én megszerveztem egy lappföldi kirándulást, február elejére, ergo télvíz idején. Indultunk hárman, anya: a decemberi, apa: az augusztusi, meg a júliusi fiúgyerek. Nos, ezért azt szeretném itt az elején egyértelműsíteni, hogy bevásároltunk, mármint tuti meleg ruhákból. Ez még nekem, decemberinek is fontos volt.
Helsinkiben szálltunk át, Finnairrel utaztunk végig. A végállomás Rovaniemi, esti órákban. Február 1., szakadó hóesés, sosem látott intézkedések a repülőtéren, az utazás pedig olyan zökkenőmentes, mintha nem is szakadó hóesésben szállnánk fel éppen. Siklóernyős korszakom jut eszembe, amikor is sokkal jobban szerettem a nyugodt téli hidegben repülni, mint a termik gazdag melegben.
Rovaniemi Lappföld fővárosa, de mégiscsak egy 60.000-es kisváros, kb. mint Érd. Repülők azonban 1,5-2 órás rendszerességgel közlekednek, mint egy nagyvárosban. A repülőtér szájat tátat, a nagyvárosok reptere sincs ilyen mértékben feldíszítve. Rénszarvas szán csüng a mennyezetről, manók, lantok, és minden, ami a Mikulást idézi, néz szembe velünk a csomagokat szállító futószalag mellett. Szinte már könnyre fakadnék, de itt még tűrtőztetem magam.
Kilépünk az épületből és a rovaniemi valóság, azaz a ropogó, csillogó hó fogad bennünket. Érkezik egy taxi, kérdezem elvisz e minket a szállodánkba, s ha igen, mennyiért – tapasztalt turista vagyok, jártam már rútul Abu Dhabiban, ahol ez a kérdés valahogy elmaradt és a fizetni való háromszorosra rúgott -, mire mondja a taxis: 20 euró. Szállodánk Rovaniemi központjában, kb. 8,5 km távolságra a repülőtértől. Repülünk szinte, az ő téligumijuk valóban télre, hóra való, határozottan haladunk, mintha minden út száraz lenne. A szálloda előtt kb.200 méterrel a taxis mutatja, eddig volt a 20 euró és a szállodához érve nem is kér többet. Döbbenet, sok helyütt megfordultunk már a világban, de ez a korrektség messze túlhaladja eddigi tapasztalatainkat.
A következő meglepetés a reggelinél ér bennünket, mert ebben az országban a sok finomság mellé, amit egy 4 csillagos szálloda tud kínálni reggelire, felkerülnek a különböző hal, leginkább heringből készült finomságok.
Első utunk Santa Claus Villagebe vezet. Ropog a hó a lábunk alatt, -21 fok van éppen, délelőtt 10 órakor. Felkészültünk ruházatban, így biztosan nézünk elébe az elkövetkező óráknak. Átlépjük az Északi sarkkör jelzését, sorba állunk a Mikuláshoz. Február eleje lévén a sor emészthető, közeledünk. A belépés előtt figyelmeztetnek, Te itt nem fotózhatsz, nem videózhatsz, azt majd ők intézik és tőlük vedd meg. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen valamiből nekük is fent kell tartaniuk ezt az egész komplexumot. A Mikulásnál előttünk olaszok, akikkel vígan elbeszélget olaszul, majd mi következünk, pár kedves szava van hozzánk is magyarul. A szívem a torkomban, mégiscsak a Mikulás! Kedves, mosolygós, közvetlen, én bezzeg irulok-
pirulok. Azt mondja látott engem a Vörösmarty téren, én tudom, sosem mentem oda, amikor jött, de csak zavartan vigyorgok, miközben a könnyeimmel küzdök, mert hát mégiscsak a Mikulás!
Miután leküzdöm az emocionális túltöltekezésemet, ebben a kinti hideg is segítségemre siet, elindulunk felfedezni Santa Claus Villaget: rénszarvasok, Moominok, szánhúzó huskik és a varázslatos táj: csillogó hőfehér táj amerre a szem ellát. Imádom, gyerekkoromat idézi.
Sarki fény túrát tervezünk, az irodában a fiatalember korrekt: ma felhős az ég, ne tervezzünk ilyet. Ok, de melyik napot javasolja, a keddet. Hát kedden mi már indulunk haza, van alternatív megoldás? Igen, legyen az, hogy mondjuk egy esti rénszarvasos szánozás, ha szerencsénk van lehet sarki fény, ha nincs, akkor sem érezzük magunkat becsapva, mert a rénszarvas húzza a szánunkat. Legyen!
Esti program, a megbeszélt időpontban összejövünk, kisbuszokkal elvisznek bennünket egy kicsit északra, távol a városi fényektől. 1 rénszarvas húz egy szánt, egy tepsit gyakorlatilag. Egymás után kötve. Én ülök az utolsóban, előttem a férjem és a fiam, köztünk az én rénszarvasom. Az ülés túlzás, gyakorlatilag fekszünk betakarva, lépésben haladunk. Az utolsó szánban azon gondolkodom, hogy ha engem innen elragad egy farkas falka, azt nem nagyon veszi észre senki, de nem érdekel, mert olyan béke és nyugalom vesz körbe a hófehér sötétségben, hogy kicsordulnak a könnyeim, immáron harmadszor, mióta itt vagyunk. Béke és csend vesz körbe, ropog a hó a szarvasok lábai alatt, bennem a lázas izgalom, hogy akár a sarki fényt is megláthatjuk. Hú az mekkora csoda lehetne! Hosszas lassú lépésben előrehaladás után egy tisztáson megállunk. Én már a fák között látni véltem valamit, de amikor a tisztásra érünk, értem meg igazán, hogy igen, ez az aurora borealis, bár nem színes, bár csak fehér, de határozottan látható. A bennünket kísérő lány azt mondja szerencsések vagyunk, én is annak érzem magam.
Ebből csak az zökkent ki, hogy amikor a 8 éves fiam azt mondja, hogy „anya, add ide a tabletet, le akarom fotózni”, én ostoba ezt meg is teszem, ő lehúzza a kesztyűjét, majd pillanatok alatt borzasztó sírásban tör ki. Kb. -35 fok van, a gyerek ujjai ráfagytak a tabletre, anya, hát hol hagytad az eszedet?! Mentségemre legyen mondva, utoljára 1994-ben történt, hogy nem értem oda a pedagógia vizsgámra, mert a hóesés miatt nem tudtak elindulni a vonatok. Aztán még ezt a helyzetet tetőzte, hogy én, aki az utolsó szánkóban ültem, arra lettem figyelmes, hogy az én szánomat húzó rénszarvas össze-vissza bóklászik, élvezi a viszonylagos szabadságot. A farkasok ugyan nem faltak fel, de a szánom, a bóklászó szarvasomnak köszönhetően elakad egy rönkben, mire felkászálódnék, hogy kiakasszam, a rénszarvas félelmében kitépi magát a hámból, amire az előttem lévő szán, amiben a férjem és a fiam ül fekszik – felborul, de a szarvasuk húzza tovább őket, a fiam elakad egy fában, kevésen múlik, hogy komolyabb baj nem történik. Pedig nem sokkal előtte gondoltam végig, hogy ebben a tepsiben fekve bennünket baj nem érhet, maximum annyi, hogy engem, itt az utolsóban, felfal egy farkas falka. Tévedtem.
Ezek után esélytelen, hogy a fiunk egy huski- vagy egy motoros szánra felüljön. Sajnálom, de bízom benne, hogy majd egyszer még mindezt pótolhatjuk.
Következő napunkon elutazunk „volán busszal” Ranuába, ahol egy vadasparkban gyönyörködhetünk. Hihetetlen, hogy a busz gond nélkül siklik 90 km/h sebességgel egy fagyott hóbordás úton, de így van. A bő 1 órás út közben nem csak a csodálatos havas tájban gyönyörködhetünk, hanem időközönként felbukkannak vadon élő rénszarvas csordák is. Nem, most nem könnyezek, tartom magam.
Ranua Zoo 2 órányi fantasztikus séta a természet lágy ölén. Ezen a napon nincs olyan hideg, csak -15 fok. Még csak 3. napja vagyunk itt, de már érezzük a különbséget. Igazán langyos az idő, ahogy Édesanyám mondaná. A vadasparkban rengeteg baglyot látunk, azon felül hiúzt, farkast, jegesmedvét, rozsomákot, élvezetes a séta a hidegben. A vadaspark étterme meglepően kedvező áron kínál olyan menüt, amiben azok az ételek vannak, amiket ezt megelőző napon étteremben fogyasztottunk, ötszörös áron.
Haza útra ismét buszt veszünk igénybe, ami percre pontosan érkezik. Ja igen, hogy alkohol?! Hát az általános üzletekben kapható alkoholtartalmú italok alkohol tartalma 5,5 %-ban van maximalizálva. Vicces, a bor 5,5 %-al gyakorlatilag egy gyenge fröccs. De a legviccesebb talán az, hogy dobozos gin-tonic is kapható, szigorúan 5,5 %-al.
Utazásunk utolsó napjára a Rovaniemiben található Arktikumot, azaz a helyi néprajzi múzeumot hagytuk, ami ennek a 4 éjszakás, 5 napos utazásnak méltó záróprogramjának bizonyult.
Hazafelé az úton megkérdeztem a férjemtől, aki az ablaknál ült, hogy ugye minden rendben. Ő igennel válaszolt. Én ezt bízva hittem, mert a felszállás zökkenőmentes volt. Utólag elmesélte nekem, hogy vízszintesen esett a hó, akkora vihar volt, de a tapasztalt pilótáknak köszönhetően én ebből semmit nem éreztem.
Összegezve az egész utat: több, a klasszikus értelemben vett egzotikus országban jártam, csak példaként Bali, Thaiföld, Sri Lanka, Seychelles, etc., de ekkora egzotikummal, azaz „távoli, más hangulatot sugárzó, ritka, szokatlan”-nal még nem találkoztam. Elvarázsolt, magával ragadott és eldöntöttem, hogy úgy nem halok meg, hogy ennél még többet ne lapátoljak magamba ebből a csodálatos világból, ahol haraphatóan tiszta a levegő. Kívánom Neked, kedves olvasó, hogy megtapasztald ezt a csodát!
