Madeira, amelyet gyakran csak az örök tavasz szigeteként emlegetnek, igen népszerű úti cél. Érthető is, hiszen páratlan természeti környezet és csodás időjárás várja a látogatókat, ráadásul európai viszonylatban nincs is nagyon messze. A sziget a híres futballista, Christiano Ronaldo szülőhazája, sokan emiatt látogatnak el először ide. Aki azonban egyszer megtapasztalja Madeira egyedülálló hangulatát, szinte biztos, hogy ismét vissza akar majd térni.

Madeira: egy sziget, ami rabul ejt

Érdekességek Madeiráról

Madeira vulkáni eredetű sziget, amely az Atlanti-óceánban található, Lisszabontól 978 km-re. Az Afrikai lemezen fekszik, de a mellette lévő szigettel, Porto Santóval együtt politikailag és kulturális tekintetben is Európához, egészen pontosan Portugáliához tartozik.

Madeira: egy sziget, ami rabul ejt

Madeira nem egy nagy sziget, az éghajlata ehhez képes mégis igen változatos. Ezt a jelentős magasságkülönbségeknek köszönheti, míg a tengerszint közelében mediterrán idő van, addig 1200 m fölött már hegyvidékire érdemes készülni. A magasságok miatt a sziget északnyugati oldala lényegesen csapadékosabb és hűvösebb is, mint a délkeleti.

A sziget egyik legnagyobb előnye, hogy egész évben nagyon kellemes az idő. Így utazásra legalább olyan jó választás nyáron, mint télen. A Golf-áramlatnak köszönhetően az óceán hőmérséklete nyáron 22 °C, télen 16 °C, és nagyjából ilyen meleg a levegő is.

Buja és egzotikus

Korábban a sziget egész déli oldalát babérlombú erdők borították, ebből mára csak egy kis darabka maradt meg. Érdekesség, hogy évekkel ezelőtt, a még gyarapodó babérerdők körül hozták létre a Madeira Természetvédelmi Parkot, amely mára felkerült az UNESCO  világörökség listájára is.

Madeira: egy sziget, ami rabul ejt
Madeira: egy sziget, ami rabul ejt

A babér mellett számos különleges faj képviselteti magát a szigeten. Többek között kétszázféle madárfaj él, fordul meg, illetve vonul át a szigeten. Itt őshonos például a madeirai tüzesfejű királyka, a madeirai babérgalamb, a madeirai viharmadár és a Madeira-pinty is. Ezenkívül számos rovarnak ad otthont ez a különleges hely, illetve az utcákon sok különböző típusú gyíkkal is találkozni.

A kellemes időjáráson túl szintén az elhelyezkedésének és a Golf-áramlatnak köszönhetően a sziget körül a tengerben meglehetősen sok a hal. Az espada vagy magyarul fekete kardhal Madeira egyik gasztronómiai büszkesége.

Madeira: egy sziget, ami rabul ejt

 Az évek során a különböző nemzetségből való betelepülők és a sziget meglehetősen jó éghajlati adottságai Madeirát a gyümölcsök fellegvárává tettét. A szigeten a trópusokra, a szubtrópusokra és a mérsékelt égövre jellemző klasszikus gyümölcsök egyaránt megteremnek. A legjellemzőbb, helyben termesztett fajták például az ananász, a mangó, a füge, a banán, a dinnye, a narancs, a papaya, a szilva és a guava.

 

Ahová érdemes elmenni

Bár a sziget önmagában nem túl nagy, mégis rengeteg látnivaló várja a látogatókat. Ha már ott járunk, érdemes minél több helyet felfedezni, bár tény, hogy Madeirának sok rejtett kincse van.

Madeira: egy sziget, ami rabul ejt

Porto Moniz

Ez a nagyjából 2500 lakosú kisváros Madeira északi partján található, ez az északi part legnyugatibb települése. A városka leghíresebb látnivalói egyértelműen a tengerparti lávamedencék. Ezeket nagyrészt a hatalmas hullámok mosták ki, részben mesterségesen kiegészítették őket. Bizonyos részük fizetős, más részük szabadstrandként használható. A medencéket dagály idején a felcsapó hullámok töltik fel vízzel.  Innen indul a sziget egyik legszebb, babérlombú erdőben vezető turistaútja a Levada da Centra da Ribeira da Janela.

Madeira: egy sziget, ami rabul ejt

Funchal

Természetesen a sziget fővárosa a kihagyhatatlan látnivalók közé tartozik. Az óváros az utóbbi néhány évben szinte újjáéledt. A keskeny kis utcák tökéletes romantikus hangulatot árasztanak. Számos kitűnő étterem várja a turistákat, érdemes a különleges helyi specialitásokat megkóstolni. Ha ott járunk, a Mercado dos Lavradores piaca is kihagyhatatlan élmény. A fővárosból lehet felvonóval eljutni a Monte hegyre, ahonnan kitűnő a kilátás és fent a Monte Palace Tropical Garden botanikus kert bejárása is remek program.

Madeira: egy sziget, ami rabul ejt

Garajau

A Santa Cruz járásban található Garajau Madeira szigetének déli partján, a fővárosától keletre fekszik. Legnagyobb látványossága, hogy itt nyúlik a tengerbe a sziget második legdélibb foka, a Ponta do Garajau-félsziget. A 120 m magas, meredeken a tengerbe szakadó sziklafal tetején található Megváltó Krisztus szobra. Ha itt járunk, mindenképpen érdemes lemenni a tengerpartra is, ahol épített bemutatóközpont várja a látogatókat. Ide kanyargós szerpentinen vagy kabinos felvonóval juthatunk le.

Madeira: egy sziget, ami rabul ejt

Jardim do Mar

Ez Madeira egyik legrégibb települése. A 650 lakosú halászfalu igazi gyöngyszem. A nevében lévő „jardim” jelentése kert, amely a termékeny földre utal. A szűk kis utcákat különböző növények díszítése teszi egyedivé. A városka főteréről egy kis utca vezet a látványosra kiépített tengerparti sétányra, ahol a parton egykor kis erőd állt. Természetesen a kilátás innen is egészen lenyűgöző.

Madeira: egy sziget, ami rabul ejt